A mama szerint...

A Mama szerint…

vintage-1254694_960_720

Hogy miről is kíván szólni ez a blog? Természetesen, mint minden személyes internetes napló, így ez is a gazdája gondolatait, érzéseit, tapasztalatait hivatott közvetíteni. Célja, hogy írás közben ő, olvasás közben pedig talán olvasói lélekben picit gazdagabban, akár vidámabban, vagy legjobb esetben egy-egy “aha-élménnyel” többel kattintsanak ki az oldalról. No, meg, azért remélem, jókat beszélgetünk is! 😉

És, hogy kicsoda “A Mama”? Elsősorban a nagymamám, akivel ugyan ritkán van módom beszélni, mégis mai napig él bennem sok tanítása szülői szerepről, női mintákról, emberi feladatokról. Mellette ott van Édesanyám, aki immár unoka mellett szintén belépett a Mamák sorába. Tőle is számos érdekes, megbeszélésre érdemes gondolatot idézek majd – kíváncsian és tűkön ülve várom hozzá a véleményeket. És természetesen lassan, nagyon lassan, de magam is menetelek a mamaság felé – talán majd én is tudok tapasztalatokat átadni előbb a gyermekemnek, később unokáknak. Addig is, sokszor hallom magamban, legtöbbször utólag egy belső, bölcsebb hang intelmeit, kérdéseit, válaszait – így előfordulhat, hogy legtöbbször leendő ráncos magam beszél majd itt, csitítva, utat világítva, olykor saját homlokomra csapva: “Ejj, te lány….! Hát hol az eszed?!” 

Fogadjátok, olvassátok szeretettel!

(Kép forrása: pixabay.com)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!