Gyere, meghallgatlak, közben meg igyál egy kis vizet, és próbálj lelazítani… Látom, hogy feszült vagy a munkád miatt, csak el ne pattanj nekem! Hogy honnan tudom? Onnan, hogy rád nézek. Ha szívzűr, akkor összezuhansz, ha munkahelyi dráma, akkor meg olyan merev vagy, mint egy katonatiszt.
Értelek. Te vagy az egyik legjobb a csapatodban, ennek ellenére mindenki téged piszkál. Tökéletesen érthető és természetes, hogy zavar a többiek viselkedése. Mindamellett induljunk ki onnan, hogy nem “annak ellenére” piszkálnak, hogy jól teljesítesz, hanem sok szempontból éppen amiatt. Furcsán működünk mi emberek, és az irigység, sajnos, a tehetségeket sem kerüli el: ha kiválóságok együtt dolgoznak, nehezen birkóznak meg azzal, ha valaki még köztük is kiemelkedően teljesít. Ekkor jönnek a furkálódások, piszkálódások, “véletlenül” nem továbbított információk, pletykák, ezek minden szutykos pereputtya, következményeképpen az egyre fokozódó feszültség, csapaton belüli konfliktusok, és előbb-utóbb elkerülhetetlen döntéshelyzetek.
Van jó hírem is, meg rossz is. Pontosítok: van két hírem, mindkettő jó és rossz is egyben, tőled függ, hogy miként éled meg, és hasznodra fordítod-e a tanácsokat.
Az első az, hogy ezt elkerülni nem lehet. Nem azért, mert rossz ember lennél, aki arra ítéltetett, hogy bár tehetséges valamiben, mégis állandó üldözöttként, másoktól állandó sértéseknek kitéve élje az életét. Nagyon kérlek, ne is tedd magad egy fajta magányos hős hamis szerepébe, hiszen a világon számtalan sikeres, magas pozícióban teljesítő ember él, akik közül mind átmentek ezen a fázison, és aki jól vette az akadályt, most boldog családban, anyagi bőségben él, és azzal foglalkozik a mindennapjaiban, amit igazán szeret. Úgyhogy ne vedd ezt sorscsapásnak, sem “fizetségnek” a sors felé a tehetségedért cserébe. Ez sokkal inkább csupán egy fázis az úton. Az előbb említett sikeres sportolók, vezetők mind átmentek ezen, az élethelyzeted azt jelzi feléd, hogy itt tartasz most – eljutottál már az ismertség és a szakmai ranglétra azon fokaira, hogy már utálóid is vannak. Már van saját stílusod, véleményed, mindenkitől különböző látásmódod, amely valakinek tetszik, másnak nem. Tudod, olyan ez, mint az íjászat: lőhetsz te abszolút kitekert, minden edző által szégyennek tartott technikával, amihez ember nem adná a nevét – ha eltalálod a célt, és te vagy a legjobb, akkor nincs min vitatkozni. Persze, attól még fognak: lesz susmus, hogy nem szabályos, nem oda húzod, nem úgy tartod-tolod-oldod, zavarni fogja az irigyeidet, hogy miért tőled akar mindenki tanulni, miért téged keresnek meg kérdésekkel, mikor ők bezzeg évtizedek óta, hosszú edzések során csiszolják a technikát, és már majdnem ott vannak, már megvan az ezüst és a bronz – dehát, mindig csak mögötted… Az irigység, sajnos, míg a világ, jelen lesz, ezen ne is emészd magad, mert úgysem tehetsz semmit ellene, csupán azt, hogy magadat véded.
Az első “hír” – ha már így említettük – konklúziója, tehát az, hogy igen, vannak rosszakaróid. Vannak, mert tehetséges vagy a munkádban, egyedi, megtanulhatatlan, gyorsan eredményt hozó stílussal és egyben kemény munkával érted el a célodat, ráadásul sokakkal ellentétben furkálódás és seggnyalás nélkül. És, hát, tudod, aki viszont ezzel a kettővel “dolgozik meg” a sikerért, azt bosszantja a legjobban, ha más munkával és tanulással fejlődik. De engedd el. Fogadd el, hogy ilyen is van, ne bosszankodj rajta, ne menj bele személyeskedő, nem szakmai vonatkozású beszélgetésekben, pláne vitákba. Nem tudod az ilyen embert érvekkel meggyőzni, és nem is kell. Az ilyen ember szelet szélnek fordít, minden szavadat, gondolatodat félremagyarázza, kifigurázza, ezért azt gondolom, minél kevesebb időt töltesz velük, annál jobbat teszel magaddal. Hagyd ott őket, és foglalkozz azzal, ami előre visz.
- Legyél igazán tökéletes abban, amit csinálsz, legyél szakmailag kifogásolhatatlan. Ez a legjobb módszer arra, hogy még csak ne is találjanak rajtad fogást és támadási felületet.
- Legyél kedves mindenkivel – legyen ez eszköz, egyfajta tudás, képesség. Ne legyél lehengerlő, csak figyelmesen érdeklődő, azzal is, aki akár ellenséges szándékkal fordul feléd egy-egy piszkálódó kérdésben. Tudom, jól esik ilyenkor élesen odaszúrni egy csípős megjegyzést, de felesleges. Ha csak visszakérdezel semleges arccal, hogy mi a probléma, és biztosítod róla, hogy bármikor nyitott vagy egy előre mozdító szakmai beszélgetésre, akkor máris leszerelted.
- Fékezd az indulataidat. Tudom, sokszor legszívesebben kirohannál, toporzékolnál, megmondanád a magadét mindenkinek, de ez szintén felesleges. Energiát pazarolsz vele, és negatív jelzőket kommunikálsz magadról. Nem kell hiszti, nem kell dacoskodás, nem kell hőbörgés. Nem kell megmutatni, hogy te mekkora valaki vagy. Mert amíg meg akarod mutatni, addig még nem vagy akkora, mint gondolod. Ne haragudj…. Ha pedig már meglépted ezt a szintet, akkor ez látszódni fog rajtad. Akkor majd téged fognak megkeresni az emberek, a lehetőségek, a feladatok.
- Legyél szerény. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell alázkodni. Csupán azt, hogy mutass kicsit kevesebbet, mint amennyi vagy, hogy mások vegyék észre, az eredményeid alapján, hogy valójában mennyit is érsz. Nem kell mindig nagy hanggal, élesen mutatni, hogy jelen vagy. Hidd el, sokkal többet ér, ha magad dicsérete helyett mások kezdik azt mondani: “na, hát neki aztán lenne mire nagyképűnek lenni, mégsem az”. Az ilyen embertől szívesen kérdeznek, szívesen tanulnak, szívesen követik – sokra tartják.
- Ne pletykálj. A pletyka kicsinyes dolog, a felületes, rosszindulatú emberek eszköze arra, hogy hírt hozzanak-vigyenek, bajt keverjenek, széthúzást szítsanak. Vezetőként, munkád meghatározó alakjaként te nem engedheted meg magadnak, hogy pletykálj. Legyél diszkrét, hallgass meg mindenkit, és zárd le annyival: “Az ő dolga, az ő döntése, az ő élete.” Így magadról csak pozitív jellemzőket kommunikálsz, hiszen nem fűzöd tovább a sztorit, nem mondasz rosszat másról, nem leszel kárörvendő. Hidd el, ha elterjed a hír, hogy diszkrét vagy, ráadásul a fentieknek megfelelően szakmailag kifogásolhatatlan, megnyerő személyiség és népszerűségednek köszönhetően rengeteg embert ismersz, nem nehéz kitalálni, hogy egy idő után minden hírt te fogsz megtudni először. Az információ pedig, mint tudjuk, hatalom – ezután azt kezdesz a frissen beszivárgott hírekkel, ami neked tetszik… Te rendszerben gondolkodsz és hosszú távban, nem nehéz, hát, átlátnod a kínálkozó előnyöket.
A másik dologgal kapcsolatban pedig azt gondolom, ismét szélsőségekben gondolkozol. Tudom, hogy nagyon tiszteled azt, aki egyszer meggyőzött róla, hogy egy valóban sikeres ember belül magányos, és nem engedheti meg azt a luxust, hogy barátai legyenek, de – már nem is haragudj, csak beszélgetünk, ahogy mondani szoktad – azt gondolom, hogy ez egy badarság, egy téveszme, túlzás.
Igen, igaz, hogy népszerű vagy, annyi ember vesz körül, és kér a tudásodból, energiádból, hogy nyilván nehéz lenne mindenkinek egyformán adni belőle, ezt aláírom. Az is tény, hogy ez a jelzés is arra világít rá, hogy jól haladsz a céljaid felé, hiszen a sikeres és elismert embereket folyamatosan körülzsongja rövidebb-hosszabb időre egy állandóan fluktuáló raj, akik mind kicsit sütkérezni szeretnének a fényében, hiszen az energia jó, feltölt, igényeljük mind. Természetes azonban, hogy ez számodra teher, és nem is lehet sokáig bírni anélkül, hogy kimerülnél, ráadásul, ha közel engedsz magadhoz valakit, azzal támadási felületet adhatsz, tehát így is érthető az, ha bezársz. De, ha az igaz barátoktól önként fosztod meg magad azért, hogy a siserehadat is – legyenek akár jó vagy rosszindulattal feléd – elkerüld, azzal hibás döntést hozol. Ha mégis egyedül érzed magad, akkor az nem a sors, hanem a saját döntésed volt.
Azt gondolom, szeretettel teli, őszinte visszajelzésekre a legnagyobbaknak van a leginkább szükségük, hiszen minél magasabbra ér valaki, annál nehezebb és nagyobb súlyú döntéseket kell meghozniuk. Ezt pedig nem lehet egyedül. Persze, divatos most ez a “járd a magad útját egyedül, mindegy, milyen szarba lépsz, csak tedd, mit a szíved diktál stb.” hozzáállás, de azért nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindannyian emberek vagyunk, mind a saját szűrőnkön keresztül látjuk a világot, és nem biztos, hogy mindig helyesen döntünk, sőt, meglepően sokszor tévedünk. Óriási elbizakodottság lenne azt gondolni, hogy neked egyedül a világ ellen mindig minden sikerülhet. Sportoló vagy és a munkádban is sikeres ember – jól tudod, hogy milyen fontos tényező az alázat abban, hogy elérd a sikeredet. Azonban alázat nem csupán a tevékenység iránt szükséges, hanem a visszajelzések iránt is. Jó hír megint van: a te szinteden már megválogathatod, hogy kinek a véleménye mérvadó.
Természetes, hogy mindenki másban tud majd segíteni neked, de arra érdemes odafigyelni, hogy egy területen elegendő csupán 1-2 barát, akiben igazán megbízol. Ha ennél több véleményt hallgatsz meg, és próbálsz beépíteni, akkor szétforgácsolod az erődet, és szétesik a tevékenységed. Olyan barátokat válassz, akik szeretettel, de őszintén megmondják, ha valamivel egyetértenek, és azt is, ha valamit nem helyeselnek. Akikhez tudsz úgy fordulni tanácsért, ahogyan saját magadhoz, vagy éppen hozzám. És akikkel ha úgy esik jól, akár órákig együtt tudsz hallgatni anélkül, hogy kínos lenne a csend, máskor pedig könnyesre nevetitek magatokat.
Látom, hogy még mindig zaklatott vagy. Meg kell rágni ezt az elmúlt hetet, helyre kell tenni a dolgokat belül, aztán kívül is. Nem biztos, hogy feltétlenül nagy dolgokat kell tenned, sőt, nem is biztos, hogy bármit tenned kell.
Néhány dolog azonban bizonyos: szeretlek, és bár a családod része vagyok, örülök, hogy barátokként is tudunk beszélni, és kölcsönösen ott állunk egymás mellett, amikor kell.
A másik az, hogy ez a sok zavaros érzés, esemény, tapasztalat jól mutatja a fejlődésedet, azt, hogy változol, haladsz az utadon előre – ám tanácsok ide vagy oda, a következő lépés döntése a te kezedben van, csak bízz magadban és a képességeidben.
(fotó: etsy.com)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: