A mamát kiborítja a cigi

Beszéltünk nemrég a dohányzásról. Megint felbosszantott.

Nem akarom túlragozni az egészségügyi vonatkozását, arra eléggé jól felhívják a figyelmet a dobozok horror-fotói. Emellett azt gondolom, hogy nem kell önjelölt megváltóként mindenkit megmentenem, és reggeltől-estig arról papolnom, hogy miért lenne fontos, hogy leszokjon a cigiről. Ha neki ez megoldás, élvezet, elhagyhatatlan szokás, hát, lelke rajta, hogy a SAJÁT életét mivel szeretné tönkretenni. A dohányzás azonban azért zavar borzasztóan, mert a jelenlétét teljes mértékben legálisnak érzik élvezői, s bizonyos, alanyi jogon nekik kizárólagosan járó előnyöket elvárnak, s nekünk, többieknek, akár tetszik, akár nem, meg is kapnak.

Elég, ha csak azokra a felháborító tényekre gondolunk, hogy sok munkahelyen kedves dohányos pajtásoknak teljesen egyértelmű, hogy olykor muszáj a cigiszünet, mert egyszerűen kell, és kész, míg nemdohányzó társaiknak még a pisilések számát is strigulázzák… Vagy a másik édes dolog, amikor sokan a tiltás ellenére is a buszmegállóban dohányoznak, felszálláskor pedig az utolsó slukk füstjét a zsúfolt jármű nagyközönsége számára szabadon bocsátják, hadd élvezze a teljes 7.00 órás járat… Attól meg egyenesen rosszul vagyok, hogy úton útfélen magukból kikelve zengik szörnyű sérelmeiket arról, hogy micsoda korlátozások érték őket, s micsoda diktatúra az, amelyben még csak egy szál cigire sem lehet rágyújtani jóízűen – hiszen szabad országban élünk, nem? Hát, akkor azt csinálunk, amit akarunk, nem?

A dohányzás, akárcsak az alkohol, meg a zsíros ételek, teljesen legitim résztvevői mindennapi életünknek. Sőt: annak ellenére, hogy mindenki – dohányosok és nemdohányzók egyaránt – tud róla, hogy ártalmas az egészségre, mégis teljesen egyértelműen szívják-fújják a bűzrudacskát, amit koporsószög néven is emlegetnek (nem véletlenül), s most, hogy egyre több törvény szabályozza a dohányzásra kijelölt helyeket, mind jobban felháborodnak a nikotinéhes tömegek, mondván: milyen jogon korlátozzák őket személyes szabadságukban??? Hiszen ők független, szabad állampolgárok, felnőtt emberek (természetesen 18 év alatt senki sem dohányzik…), akiknek nehogy már valaki megmondja, hogy mit szabad és mit nem. Elvégre demokrácia van, vagy nem van?! S ahogy a cigarettával együtt a lehetőségeik is egyre fogynak, úgy védik foggal-körömmel a dohányzás „áldásos” tevékenységét. 

A cigi stresszoldó, segít levezetni a feszültséget, s megnyugtatni a felborzolt idegeket, paprikás hangulatot. Sőt, egy-egy nehéz helyzetben nem egyszer csodás ötleteket hozhat pusztán az a néhány perc, amíg semmivel sem törődünk, csak önfeledten rágyújtunk egy cigarettára.

A cigi kulcs az ismerkedéshez: buszmegállóban, kocsmában egyedül várakozni nem kellemes, de elég csak tüzet kérni a szomszéd dohányostól, s máris megvan az alap az első beszélgetéshez. Ha meg nem szimpatikus a másik fél, akkor két mondat után odébb lehet állni, nincs kínos feszengés, hallgatás.

A cigi előbbre visz: munkahelyen, egyetemen a legjobb pletykákat, tippeket, ötleteket cigiszünetben lehet hallani, kész áldás, hogy megadja rá a lehetőséget Szent Nikotinusz, a dohányosok védőszentje.

A cigi pihenő időt biztosít: ha azért hagyja abba valaki a munkáját, hogy egyen néhány falatot, azt biztos megszólják, de ha csak rágyújt egy cigire, az teljesen természetes és elfogadott.

Utoljára azon borultam ki, amikor egyik ismerősömnél számon kérték a munkahelyén, hogy miért tart 1×60 perc szünetet 2×30 perc helyett, mire ő azt felelte, hogy így kényelmesebben tud ebédelni, amúgy sem kell neki 2 szünet. De ez így nem szabályos, jött a válasz, mire ismerősöm azzal védekezett, hogy a dohányosok is úgy oszthatják be a szünetüket, ahogyan akarják, sőt, ők a 2×30 percen felül legalább 5-6 szál cigarettát elfüstölnek egy 8 órás munkanap alatt, ami plusz egy óra veszteség. A cigiszünet teljesen más! – jött az elutasító válasz.

Csak azt nem értem, hogy miért élvez előnyöket egy egészségtelen, másokra is káros cigaretta a pozitív hatású dolgokkal szemben? Miért nem mondhatja egy nemdohányzó, hogy oké, ti cigizzetek, én meg elolvasok addig egy fejezetet a könyvből, vagy azt, hogy oké, füstöljetek, én meg addig szundítok tíz percet, vagy urambocsá’ ezt: oké, akkor én ma 5×10 perccel hamarabb megyek haza? És nyilván abban is van ráció, hogy mindenki azt tehet a saját idejével/pénzével/egészségével, amit csak akar, de emberek, vegyük már észre, hogy nem arról szól az annyit hangoztatott szabadság, hogy mindent ott teszek tönkre, ahol érek. Hogy mindig csak azt teszem, amihez kedvem van, tekintet nélkül másokra. Nagyon szép szó a demokrácia, de amíg azt gondoljuk, hogy ez arról szól, hogy akaratos óvodásként törhetünk- zúzhatunk kedvünkre, addig talán el kellene felejteni. Vagy, ha annyira érdekel, hogy mit jelent és miről szól, akkor érdemes lenne belegondolni abba, hogy mit miért teszünk, miért hogyan vállalunk felelősséget, s hogy kinek hogyan esne, ha épen a saját terhes felesége/kisiskolás lánya/beteg anyja lenne rosszul a füsttől.

Nem kell megtiltani a dohányzást, nem kell százezres büntetéseket kiróni (főleg, hogy az esetek többségében úgyis valami szerencsétlennel fizettetnek ki egy pofátlan összeget), egyszerűen csak meg kellene tanulni felelősséggel és gondolkodva egymás mellett élni. Hiszen szabadság nem azt jelenti, hogy hülyegyerekként, felelőtlenül azt tehetem, amit csak akarok. Sőt, éppen az ellenkezője igaz: a közös felelőtlenség helyett együttes felelősségvállalást jelent. Azt, hogy elég érett vagyok rá, hogy felmérjem, talán nem helyes dolog várandós nővel, gyerekkel vagy esetlegesen beteg emberekkel teli zárt vagy nyitott területen dohányoznom, hiszen én sem szeretném, ha a gyerekem fejére fújná bárki a füstöt, akkor én miért tenném a máséval? 

És ha már a gyerekeknél tartunk: nem egyszer látok szülőt, aki inkább kint hagyja a gyereket a dohánybolt előtt, amíg ő cigarettát vásárol, merthát cigi nélkül meg kell pusztulni, csak kibírja a gyerek azt az öt percet, csak nem szalad le a járdáról…. (igaz, hogy még félig van a doboz, de mi van, ha nem lesz a reggeli kávéhoz egy slukk…?). Mindenki szegény, mindenki sír a hónap végén, hogy miből fizet majd villanyszámlát, de cigire hogy-hogy nem, mégis mindig megvan az az ezres. Naponta. Amíg majd nem kell választani a kettő között…

Sarkos? Igen. Pikírt? Igen. Igaz? Nagyrészt, sajnos, igen. Nem kitaláció és nem is néhány emberes reprezentatív mintán alapuló “kutatómunka” után írtam a fenti sorokat, hanem bőséges tapasztalat birtokában, amely idő alatt a dohányzásnak pozitív hatását egyszer sem tapasztaltam.

Sárga fogakat szeretnél? – Akkor cigizz!

Szürke ráncos bőrre vágysz? – Gyújtsd rá most?

Idősebbnek szeretnél tűnni a korodnál? – Nosza, elő egy cigit!

Túl sok a pénzed? – Szívj el naponta egy dobozzal!

Biztos veszélyforrást szeretnél magadnak, amely előhívja bizonyos betegségekre való hajlamodat? – A megoldás: cigaretta!

Szeretnéd a gyerekedet is állandó fuldoklásban, rossz levegőjű lakásban nevelni? – Dohányozzatok mindannyian a családban!

Gyáva vagy  valami gyorsabb önpusztító szerhez folyamodni? – A cigi majd elintéz, lassan, de biztosan…

Bosszant, mert beépült, és szinte láthatatlan, nem vesszük komolyan azokat a figyelmeztetéseket, amelyeket küld, s ha végül baj történik, akkor jön a siránkozás, hogy “bár leszoktam volna…”. A volna helyett most is a jelen a kulcs.